Amikor felébredt, metsző hideg volt és nagyon sötét.
Időnként hideg víz loccsant a hátának, amitől még jobban fázott.
Ahogy körbetapogatózott, rájött: egy szűk faládában ücsörög...
A deszkák rései között látta a csillagokat és oldalt a tengert.
Hogy kerülhetett ide?
A láda érezhetően a tengeren úszott, a tengeren, mert a víz sós volt.
Ha kicsit is megmozdult, az egész alkotmány iszonyatosan imbolygott.
Nagyon félt, hogy felborul, mert ha a láda átfordul,a víz felöli oldalára,
olyan kevés hely van benne, hogy megfullad.
Próbált gondolkozni, de semmire sem jutott, csak arra, hogy várni kell.
Évszázadok teltek el, s érezte, hogy nő a szakála, talán már a térdéig ér...
Aztán amikor úgy érezte, biztosan megőrűl, a deszkák rései között látni vélte,
hogy hajnalodik.
Életében nem örült még így a hajnalnak.
Megpróbálta szétfeszíteni egy helyen a deszkákat, bár letörött a körme,
mégis megérte.
Így jobban kilátott...
Körben mindenütt tenger.
Mi ez az őrület?
Mit keres egy ládában?
És a tengeren?
Legalább ezer kilométerre lakik a tengertől...
Keresgélt az agyában valami megoldást, hogy kerülhetett ide.
Valami ellensége elkapta és ládába zárta?
De miért?
Miért?
Miért?
Miért?
Amikor úgy érezte szétpattan már az agya, a láda halk csikorgással megfeneklett.
Biztos?
Igen! Tipikus homok hangot vélt felfedezni, alulról.
Az egész már csak egy kicsit imbolygott.
Felhúzta a térdét és egy nagyot rúgott.
A láda teteje méterekre elrepült.
Óvatosan kikémlelt a láda pereme felett.
Egy sziget partján volt.
Elég könnyű volt megállapítani, hogy sziget, mert nem volt az egész ÖTVEN négyzetméter.
Ahogy a karikatúrákon ábrázolják:
Kicsi, kerek, középen egy pálmafa.
Na nem: ez tuti álom.
Mindjárt felébredek.- gondolta és becsukta a szemét.
Amikor lassan kinyitotta, ugyanazt látta.
Pici, homokos sziget, pálmafa.
Megpróbálta még egyszer.
Ez a próbálkozása sikerrel járt:
Most már nem csak a szigetet látta, hanem azt is, hogy körben hemzsegnek a cápák.
Egész nap nem csinált semmit, csak arra várt, hogy "felébredjen".
Lement a nap és nagyon hideg lett.
Beásta magát a homokba és elaludt.
Azt álmodta, hogy egy pici, lakatlan, karikatúra szigetre került.
Nevetett az egészen, mert ez képtelenség, hogy kerülne ő egy lakatlan szigetre?
Amikor felébredt, egy pici, gyönyörű, fehérhomokos szigeten volt.
Körben amaeddig ellátott, türkiszkék tenger.
A nap is a tengerből emelkedett ki, először bordó, majd vérvörös,
később narancs színben pompázott.
A nap első sugarai lustán végigpásztázták.
Kinyúztóztatta a kezét és beverte egy üvegbe.
Az üveg, zöld volt, borosüveg lehetett valamikor.
Egy ceruza és egy papirfecni volt benne.
Látszott, régen úszhatott a tengerben.
Megszáritotta a papirt a napon, de nem jutott előbbre.
A szöveg ami valaha rajta volt rég eltünt.
Nem volt jobb ötlete mint erre piciny papirdarabkára naplót irni.
NAPLÓ
NEM TUDOM HANYADIKA.
Nagyon éhes vagyok.
Nagyon szomjas vagyok.
Ma nem történt semmi.
A nap süt, a cápák köröznek, egyedül vagyok és nagyon magányos.
Segítség!
NEM TUDOM HANYADIKA.+1
Elviselhetetlenül éhes vagyok.
SZOMJAS VAGYOK!!!
Ma nem történt SEMMI.
MIÉRT VAGYOK ITT?
Tényleg nem segít SENKI?
NEM TUDOM HANYADIKA.+2
Azt hiszem itt fogok megdögleni.
Az ember 3 nap után szomjan hal.
Esélyem sincs vizet szerezni.
Aki megtalálja ezt az üveget, kérem derítse ki, miért vagyok én itt.
S.O.S
+3
Ma nem történt semmi.
Ma fogok szomjan halni.
Utóirat.:Leesett egy kókuszdió...
A kókusz az egyik legtáplálóbb étel a világon.
Minden egyes részecskéje felhasználható.
A tej, a kopra, és a héja is felhasználható.
Sajnos, én kókuszdióval a kezemben fogok éhen és szomjan veszni.
Itt tartózkodásom 4. napja.
Mégis szép az élet.
Eltörtem az üveget és felvágtam a kókuszt.
Én még ilyen finomat nem ittam.
A koprát is kikapartam, hát ez isteni.
5. nap
Ma nem történt semmi.
6. nap
Éhes és szomjas vagyok.
Mit keresek én itt?
Nézegettem ezt a pálmát.
Hát nem egyszerű feladat felmászni és leszedni a kókuszt, de legkésőbb holnap
meg kell tennem.
7.? nap.
Van isten.
Leesett magától a kókuszdió.
Szép az élet.
8. vagy kilencedik? nap.
Ha le tudnám szedni az összes diót és a láda darabjaiból csinálnék egy kajakot...
nem mindegy hanyadik nap?
4 dió van fán.
Tehát 12 napom van, aztán kész.
Már nagyon RÉGEN itt vagyok.
Ezek a cápák tiszta hülyék.
Mit keringenek itt?
Ha feldobom a bakancsot, akkor sem tudnak megenni.
Akkor meg minek ez a felhajtás.
Vagy arra számítanak, hogy megőrülök és beúszom?
Ezentúl nem írok dátumot.
/eddig sem írtam, mert fogalmam sincs, milyen év, milyen hónap /
Elhatároztam, megeszem az utolsó két kókuszt, és beúszom.
Nincs kedvem szomjan veszni és napokig agonizálni.
A cápák majd lerendeznek.
Hihetetlen, de most két kókusz esett le egyszerre.
Az egyiket feltörtem és megettem.
Olyan régen nem ettem sokat, hogy nem kivánom a másikat.
Pedig teljesen olyan érzésem van, mintha a cápák hívogatnának.
Azt hiszem, megint eltelt egy nap, de nem biztos.
Ebben az őrűlt, stresszes hajtásban az ember soha nem tudha...
Bocs, néhány napig nem írtam semmit, de kitörött a ceruza hegye.
Elöszőr megoldhatatlan problémának látszott, de aztán addig húzogattam
a homokban, amíg ismét előkerült a grafit.
Hiába, akinek van ideje...
Elkezdtem feltörni az utolsó kókuszt, de ugyanolyan hangot hallottam,
mint amikor "megjöttem" a saját ládámmal.
A hátam mögött megcsikordult a homok.
Egy másik láda volt a parton.
Elég furcsa volt, hogy eddig nem vettem észre, mert, ugye folyamatosan itt vagyok,
és azért ez nem egy áttekinthetetlen nagyságú sziget.
Bár merőben furcsa volt, mégsem lepődtem meg.
Felnyitottam a ládát és egy nő volt benne.
A szeme csukva volt, de láthatólag még élt.
Óvatosan töltöttem a szájába egy kis kókusztejet.
Csak nagyon lassan reagált, de amikor kinyitotta a szemét, rájöttem érdemes volt
"rápazarolni" azt a kis tejet...
Nagy kék szemei voltak: a tenger, az ég és ki tudja még mi ragyogott vissza rám.
Álmaim asszonya volt.
Rajtam sem volt sok ruha, az is elég erőssen megkopott az ittlétem alatt,
de az Őrajta lévő ruha -hál istennek- még szakadtabb volt.
Gyakorlatilag nem tudta elrejteni egyik mellét sem teljesen, vagy ez lógott
ki, vagy a másik.
A szoknyája derékig felhasadt, így szinte mindent láthatóvá tett, "beszélgetésünk"
egész ideje alatt a ruháit próbálta rendezni- mégegyszer mondom- hál istennek sikertelenül...
Évának hívták, mármint Evanak, de sajnos semmilyen számomra ismert idegen
nyelven nem beszélt, sőt azt sem tudta megmondani milyen nemzetiségű.
Valószínűleg lengyel, de, hogy szláv, az biztos.
Utólag belegondolva én sem tudom milyen nemzetiségű vagyok!
Sőt, semmilyen értelmes magyarázatot nem tudok találni arra, mit keresünk itt, és miért.
Éva is láthatólag belenyugodott, hogy itt fogunk éhen és szomjan halni,
fásultan nézett fel a kókuszpálmára.
Egyetlen dió sem árválkodott a levelei között.
Beszélgetéseink rajzra korlátozodtak, így sokkal jobban megértettük egymást.
Éva mesterien rajzolt a homokba, én már kevésbé, szerencsére nekem viszont
egy csomó idegen szó jutott eszembe szláv nyelveken.
Megkért, hogy ne bámuljam olyan feltünően, mert férjezett és két gyereke van.
Azt is megértette, hogy ez elég nehéz lesz, miután Ő az egyetlen látványosság
a környéken.
Lassan lement a nap és kénytelen volt hozzám bújni, hogy ne fagyjon halálra.
Bár amikor "véletlenül" izgalmasabb helyeken érintettem melegítés címszóval
mindig az orrom elé dugta a jeggyürűjét.
Nagyon éhesek vagyunk.
Éva megkérdezte van-e valami ötletem hogyan szabadulhatnánk meg innen.
Amikor azt válaszoltam, hogy semmi - elsírta magát.
Ha lehet még szebb volt így sírva, érdekes, hogy a szája még ígysem görbült lefelé.
Nem volt egyszerű elmagyaráznom, hogy ne sírjon mert ezzel is folyadékot veszít,
ráadásul természetesen csak az ellenkezőjét sikerült elérnem.
Este, amikor lement a nap, mintha engedékenyebben simult volna hozzám.
Ma lesz a napja, amikor szomjan halunk.
Arra gondoltam, hogy ha már amúgyis meg kell halnom, legalább
"férfi" módra, nő karjai között tegyem...
Sajnos Éva nem így gondolta.
Egész nap kergetődztünk.
Na nem valami olimpiai rohangálásra kell itt gondolni.
Vánszorogtunk egymás után, pontosan úgy, mint akik több napja nem ettek és nem ittak.
Éva sírt, könyörgött, fenyegetődzött, de én elhatároztam, így halok meg.
A nap végén elfogyott az ereje, térdre rogyott, nekem háttal és várta, hogy
letépjem a maradék ruháját.
Az én erőm is elfogyott, már csak rádőlni tudtam.
Feküdtünk a homokban egymáson és lihegtünk.
A homokban két ismerős huppanás hallatszott.
Elöszőr nem hittem a szememnek, de aztán, mégis.
Két kókuszdió feküdt a pálma alatt...
A kókuszpálma termőre fordult...
Nem ez volt az egyetlen megmagyarázhatatlan dolog itt.
Azt hiszem, nagyon sokáig nem írtam egy sort sem.
Az eltelt időben csak a létfenntartással és egymással foglalkoztunk.
Éva ruháját lefejtettük, horgászzsinort fontunk.
A gyürűjéből horgot csináltunk.
Most már halunk is van.
Éva pocakjából itélve nemsokára hárman leszünk.
Remélem kitart a kókusz legalább addig, amíg, meg nem látom a gyerekemet...
A papir viszont, sajnos, biztos elfogyott.
Már csak néhány sor fér ide.
Csak azért írom le ezeket a sorokat is, ide a papir szélére, hogy ha valaki
megtalálna minket és már nem élnénk, fejtse meg ezt a rejtélyt!
S.O.S
/bár azt hiszem sosem voltam ilyen boldog../
Második fejezet.
Ez az idilli állapot nem sokáig tartott.
Egyik reggel a kelő nap egy újabb ládát világított meg.
Pont olyan volt, mint a többi.
Se szebb, se csúnyább.
Egyszerű faláda.
Látszott, régen hánykolódik a tengeren.
Amikor felnyitották egy férfi feküdt benne.
Nem volt olyan szerencsés mint ők.
Halott volt.
Éva összeomlott.
Hiába volt minden, órákig zokogott.
Nem volt semmi szerszámuk eltemetni, itt pedig nem maradhatott.
Végül, mint utolsó mencsvár, este naplemente után, a "kókusznyitó"
üvegdarabbal bevagdosták több helyen és amikor már rendesen vérzett,
az elmenő hullámokra bízták a testet.
Néhány másodperc után, szinte forrt a víz a sötétben...
Eddig sem volt ez a sziget nagy, de most igazán kicsi lett.
Éva egész nap csak sírt, nem lehetett hozzászólni.
Nem evett és állandóan tutajt rajzolt a homokba.
Hiába magyarázta el neki, hogy a három láda anyagából egy tutajt sem lehet készíteni.
A második nap Éva saját maga kezdett tutajt építeni.
Persze, azonnal széthullott, ahogy megemelte, de közölte: ő itt nem marad,
holnap indul.
Tragikomikus volt a helyzet, egész éjszaka nem aludtak.
Nem engedheti, hogy elinduljon, de hogyan akadályozza meg?
Mégis elaludtak.
A már jól ismert és rettegett homokcsikordulásra ébredtek.
A reggeli nap egy újabb ládát világított meg.
Pont olyan volt, mint a többi.
Se szebb, se csúnyább.
Egyszerű faláda.
Látszott, régen hánykolódik a tengeren.
Amikor felnyitották egy férfi feküdt benne.
Még élt.
Hiába töltöttek kókusztejet a szájába nem tért magához.
Köhögött egyet és a tej a ruhájára fröccsent.
Furcsa volt ennyi idő után ruhát látni.
Róluk már régóta lefoszlott az utolsó ruhadarab is.
Éva keze láthatólag remegett, amikor a férfi homlokára tette a kezét.
Mutatta, hogy magas láza van.
Szeméből megint potyogni kezdtek a könnyek.
Mindketten tudták mire gondol.
Három tompa puffanás jelezte, hogy megérkeztek a kókuszdiók.
Hiszen már hárman voltak.
VALAKI tudja, hogy hárman vannak.
Feltörték a diókat és az egyik levét a férfi szájába csurgatták.
Csak néhány pillanatra nyitotta ki láztól vörös szemeit, újra elaludt.
Reggel arra ébredtek ,hogy a férfi felkelt.
Éppen terepszemlét tartott a "birodalomban".
Szótlanul járkált fel-alá.
Nagydarab, szétállóhajú, vörös ember volt.
Láthatólag nem volt megelégedve a látottakkal.
Úgylátszott, teljesen felgyógyult, mert a feltört diók irányába indult.
Mérgesen vette tudomásul, hogy azok már üresek.
Most szólalt meg először.
Valami ismeretlen gurgulázó nyelven, és a hasára mutogatva
tudtukra adta, hogy éhes.
Éva mosolyogva, széttárt karokkal mutatta, várni kell.
A férfi felnézett a pálma levelei közé és benyúlt a zsebébe.
Kést húzott elő.
Egyértelművé tette, hogy diót akar.
Próbálták magyarázni, hogy többszöri kisérletre sem sikerült "szüretelni".
A Vörös mozdulatain látszott, nem viccel, itt mászni kell!
Három tompa puffanás jelezte, hogy megérkeztek a kókuszdiók.
A Vörös képén mosoly suhant át.
Megpördült, a diókat a hóna alá csapta és lehuppant a pálma alá.
Nagyon komótosan feltörte, majd az utolsó cseppig bezabálta a diókat.
Amikor Éva felháborodottan felelőségre vonta, csak a kését tolta egy kicsit előbbre.
Senkinek nem volt kétsége, hogy használni is fogja, ha úgy tetszik neki.
Amikor lement a nap, éhesen és nagyon szomjasan bújtak egymáshoz.
Mindketten tudták, meg kell, hogy öljék a Vöröst éjszaka, ha nem akarnak
éhen és szomjan halni.
Sajnos a Vörösnek volt annyi esze, hogy napközben a "kókusznyitó" üvegdarabot
bedobta mélyen a tengerbe.
A férfin ráadásul nemcsak ruha volt, de elgendő háj is ahhoz, hogy ne fázzon
éjszaka, ezért nem is ásta be magát a homokba.
Egyetlen fegyverük a meglepetés maradt.
Már jóval elmúlhatott éjfél, mikor a Vörös egyenletesen kezdett horkolni.
Egyszerre ugrottak fel és vetették magukat a behemótra.
A férfi könnyedén félregurult, és hasbarúgta Évát.
Szerencsétlen nő azonnal elájult.
A Nagydarab férfi mosolyogva hátrált, míg kényelmesen fel tudott állni,
majd megforgatta kezében a kést.
Látszott, nem először van a kezében.
Csak egy villanás volt, ahogy mellbeszúrta a másik férfit.
Rezignáltan nézte, ahogy az összeesik, majd megfordult.
Csak egy nagyon pici elégedettséget érzett, nem többet.
Hiszen eddig is az övé volt a három kókusz.
Csontot is érhetetett a kés pengéje, mert nemcsak nagyon vérzett, de nagyon fájt is.
Nem tudta, hol van Éva.
Nagyon aggódott érte, de most előbb még elszámolnivalója volt a Vörössel.
Ahogy feküdt keze egy hegyes valamibe akadt.
Végigtapogatta: egy szög volt.
Meglepődött, mert amikor horgot akartak csinálni hiába kerestek szöget.
A ládák csapolva voltak.
De most itt a szög.
Nem volt egy nagy szög, de egy deszka kiálló végén félelmetes fegyver, főleg
olyan ellenséggel szemben, amelyik nem számít rá.
Olyan lassan húzta ki a homokból, hogy biztosan ne csapjon zajt.
Sötét volt, csak csillagok világítottak.
A Vörös guggolva a kését mosta a tengerben.
Nem számított rá, azt hitte, megölte.
Mögé lopódzott és lecsapott a deszkával.
A deszka azonnal kettétört, a nagydarab férfi felüvöltött és a nyakához kapott.
Hátra lépett, kését maga elé tartotta.
Még a sötétben is jól látszott, sokkal nagyobb a baj, mint amit egy egyszerű deszka
egy ekkora embernek okozhat.
Támadója kihasználta a pillanyatnyi késlekedést,
nem törődve a mellén lüktető nyílt sebbel rávette magát.
Meglepődőtt, hogy nem kapott további késszúrást.
Valami meleg, sósízű spriccelt a nagydarab férfi nyakából.
Vér.
Furcsa volt, hogy nem védekezik...
A Vörös még kettőt rándult, aztán nem mozdult.
Eldőlt, mint egy zsák.
Ellenfele hitetlenkedve nézte, ahogy ütemesen spriccel a vér a nyakából.
A homok pillanatok alatt felszívta a bugyogó vért, mégis óriási sötét folt
kezdett kialakulni körülötte.
Hányingerrel küzdött, de lehajolt, megnézni.
A Vörösnek nem volt pulzusa és nem lélegzett.
Meghalt.
Megkereste Évát.
A nő halkan nyöszörgött, láthatóan nagyon fájt a hasa.
A sötétben nem tudott semmit sem tenni, különben is ő is nagyon sok vért vesztett,
ideje volt magával is foglalkozni.
A Vörös ruhájával próbálta elállítani a vérzést.
Visszament Évához és lefeküdt mellé.
Éva sikítására ébredt.
Elvetélt.
Hiába próbálta a gyereket a Vörös ruhájában melegen tartani, értelmetlen volt.
A baba maximum három hónapos lehetett.
Reggelre Éva is elvérzett.
Kis, véres kezével az övét szorongatta végig.
Arcán még mindig rémület ült.
Nem tudta tovább nézni.
Ahogy felkelt a nap, beborította homokkal.
Nem tudta rávenni magát, hogy a cápáknak adja.
Megnézte a Vöröst.
A férfi a hátán feküdt, arcán értetlenség, a nyakán egy meglepően nagy vörös lyuk.
A szög pont a nyaki aortát találta el.
Ebben az főütőérben óriási a nyomás.
Elég egy kis sérülés az érfalon, körbereped és a szó legszorosabb értelmében felrobban az ér.
A fodrászoknak a tanfolyamokon külön felhívják erre a figyelmet.
Nem véletlenül borotválnak a nyak jobb oldalán olyan műgonddal.
A Vörös 30 másodperc alatt elvérzett.
Egy hússzemélyes orvoscsoport sem tudta volna megmenteni.
Az agya már az első néhány másodperctől nem kapott vért, ezért nem mozdult.
Az egész sziget úgy nézett ki, mint egy csatatér.
Érezte, itt már nem tud tovább élni.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Amikor elindult a vízbe, megnyugvást érzett.
Az első tempónál kinyilt a sebe.
Nagy, piros felhőként terjedt szét a vére a vízben.
Nem baj, így legalább biztos cápakaja lesz.
Közelített az első cápa, de elúszott mellette.
A másik majdnem nekiúszott, mégsem hederített rá.
Úgy meglepődött, hogy tovább úszott.
Már 30-40 méterre lehetett a szigettől, amikor beverte a kezét.
A medence falába.
Ahogy tovább tapogatott, érezte a csempéket.
Megfordult, rádöbbent, hogy a cápák farkából buborékok lövellnek ki.
Motoros cápák.
Hirtelen iszonyú düh fogta el.
Tovább tapogatódzott, a csempéket a vízvonal alatt egy ponyva takarta el.
Ahogy megmozgatta, látszott, tovább tart az "ég" irányába.
Tiszta erőből rángatni kezdte a ponyvát.
A horizont, az ég és a felhők vitustáncot jártak.
Kitámasztott a lábával a medence falán, tiszta erőből húzta magafelé a ponyvát
megpróbált bebújni a alá.
A melléből ömlött a vér, a vízben vörös felhőként mindenhova eljutott.
Szeme, szája, mindene, tele lett vérrel, ha még egy másodpercig feszíteni kell
a ponyvát, elájul.
Már sötét foltokat látott csak a szeme előtt, amikor hirtelen, hangos sziszegéssel
engedett a ponyva.
A nagyerővel kiáramló levegő neki vágta a medence falának.
ÉLes fájdalmat érzett a mellében, azonnal elájult.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Már várták.
A két mentős hordágyra emelte a sebesült férfit és azonnal elláta a sebét.
A műsorvezető a beszívott levegőt dühösen kiengedte.
Kikapcsolta a mikrofonját és zsebrerakta.
A cameraman még csinált néhány vágóképet, aztán várakozóan a mellette álló producerre
nézett.
Dagadt, alacsony, pocakos emberke volt.
Feltolta a szemüvegét a homlokára.
Összeráncolta a homlokát, mintha még rondább akarna lenni.
Megvetően nézte a vérző embert.
-Ennek is a végén kell elájulni.
Megpördült a sarkain, aztán mégis visszafordult.
-Kikapcs!- és mutatta is a jellegzetes vége jelzést.
A felfújt óriássátor tetején kezdték kikapcsolgatni a felszerelt kivetítőket.
Először a nap tünt el, majd a felhők, a horizont.
Furcsa volt közel négy hónap után, amikor leállt a szélgép.
A legelégedettebb a hullámgép kezelője volt.
Már napok óta egyre kissebb hullámokat tudott csak csinálni, napokon belül
tönkrement volna a szerkezet.
Márpedig hogy nézett volna ki egy lakatlan sziget hullámok nélkül?
A hullaszállítók éktelenűl káromkodva eveztek ki, majdnem vaksötétben
az ő dolguk már senkit nem érdekelt.
A studióban lekapcsolták a villanyt.
a Show ez a része véget ért.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
Egy fehérköpenyes ember ült az ágya mellett.
Amikor látta, hoyg felébredt egy papirlapot dugott elé.
-Emlékszik erre a szerződésre?- kérdezte.
Nehezen tudott mozdulni, a mellénél le volt kötve az ágyhoz.
Átfutotta a szerződést, -bólintot-emlékeszik rá.
A fehérköpenyes elégedetten helyeselt.
-Gratulálok, Ön sikeresen vissszanyerte az emlékezetét.
a részleges amnéziára a játék miatt volt szükség.- a játék szónál összébb húzta
a szemöldökét, úgy nézett ki, mint a macska, amelyik méregeti az áldozatát.
Feállt, a köpenyét összehúzta magán és félretolta az összegyült lufikat az ajtóból.
Ahogy kiment, nyitvahagyta az ajtót és valamit mondott a kinnt ülőknek.
Harmadik fejezet.
A következő napok úgy teltek el, mint az őrültekházában.
Stábok, újságírók, rajongók/?/, és egyéb őrültek.
Állandóan kérdéseket tettek fel, s neki válaszolni kellett.
Az elején elküldte öket az p...ba, mert ő gyászolni akar...
Aztán bejött a fehérköpenyes és felvilágosította, hogy aláírta
az esetleges orvosi gyógykezelését, így bármikor "elfelejthet"
megint mindent, illetve "eszébe juthatnak" dolgok.
Ő mindenesetre nem javasolja ezt az utat, mert az agya nem magnószalag
amiről kiméletlemül törölhetünk...
A producer is bejött és elmesélte, mekkora szerencséje van:
nyer egy óriási házat, "álom" jövedelmet 10 éven keresztül,
és a nők.
Mit nők? Nőhegyek.
Mindenki őt akarja.
Lovagolja meg, ezért jelenkezett a játékra.
A csatorna még két évig igényt tart rá, ez alatt az idő alatt megszilárdíthatja
a jövöjét.
Még nincs harminc éves.
Gondolkozzon.
Eljött a nagy nap.
Ilyen felhajtást a csatorna életében még nem láttak.
A studióba való jegyekért szószerint verekedtek az emberek.
A show kezdete előtt órákkal több ezer ember gyülekezett.
Csak az első reklámblokk félórásra sikeredett.
Az emberek torkaszakadtukból üvöltöttek, fújták a dudákat, ütötték a dobokat.
A műsörvezetőnek esélye sem volt mindezt túlkiabálni.
Mindenhol BÉLU feliratú táblákat lengettek.
/szegény Éva nem tudta kimondani rendesen, hogy Béla.../
A tömeg ütemesen skandálni kezdte: Bélu, Bélu, Bélu...
El kellett kezdeni a showt.
A műsor tüzijátékkal kezdődött.
Óriási betük égve hirdették a műsor címét:
TÚLÉLŐ.
Két showgirl karján lépett a rivaldafénybe.
Szemeit elvakították a vakuk.
Leírhatatlan volt a hangzavar.
Legalább tíz biztonsági tartotta vissza az embereket.
Csak percek múltán sikerült rendet teremteni.
Bugyutábnál bugyutáb kérdésekre kellett válaszolnia.
A showhoz hozzátartozott, hogy a kérdezőket a nézők közül sorsolták ki.
Ha az egyik néző nem a szinte a leghátsó sorból kerül elő
észre sem veszi a sarokban a GROMEK táblát.
/igy hívták a Vöröst/
Érezte ahogy a s..r elönti az agyát.
A kérdező, jelenesetben egy rendőr mosolyogva állt fel, közvetlen a tábla mellől.
Amikor közvetlen közelbe ért, a Gromekpárti-rendőr kézfogásra nyújtotta a kezét.
A TÚLÉLŐ megszorította a kezét és egyben magához rántotta.
Hirtelen az arcába fejelt.
Anogy a rendőr elkezdett összecsuklani, kihúzta a táskájából az oldalfegyverét.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
Először taps csendült fel.
Az emberek azt hitték ez is hozzátartozik a showhoz.
Amikor meglátták a pisztolyt a kezében hirtelen csönd lett.
Bántóan hangos volt a závárzat csattanása, amint felhúzta a fegyvert.
Ő a rendőr szájába tette a fegyver csövét és meghúzta a ravaszt.
Kitört a pánik.
Az emberek sikítva törtettek egymáson keresztül a kijáratok felé.
Pedig nem is tudták merre van a kijárat.
A TÚLÉLŐ elindult az első sor felé.
A müsor tulajdonosa ott terpeszkedett a producer és a rendező között.
Egyik dagattabb volt, mint a másik.
Mire a pontagyukkal felfogták, mi történik velük, halottak voltak.
Még két golyója maradt.
Felnézett, meglepetésre, alig néhány méternyire tőle egy férfi állt
teljesen nyugodtan világos ballonkabátban.
Megrázó jelenség volt a sok rohangáló, sikítozó ember között valaki,
aki teljesen nyugodt.
-Az Éva férje vagyok- mondta angolul, és lassan, nagyon lassan szétnyitotta
a kabátját.
-Segíthetek?- elhúzta a száját.
A "help" nagyon morbidra sikerült.
A kabát belsejében két orosz dobtáras géppisztoly, egy izraeli uzi és egy
lefűrészelt vadászfegyver lapult.
A férfi egy mozdulattal kitépte az egyik dobtáras géppisztolyt, felhúzta és átdobta.
Nagyon nehéz volt.
Ez a model még a világháborúra lett kifejlesztve: 90 töltény fér egyetlen tárba.
Felszakadt megint a sebe, a mellén, de abszolút nem érdekelte.
Ugyanazt érezte, mint amikor belépett a vízbe,
csak itt még nem látta a "cápákat".
Intett a ballonkabátosnak, hogy kéri az uzit is.
A férfi elmosolyodott, közelebb lépett, felhúzta a világ leggyorsabb automafegyverét
és a kezébe adta.
A Túlélő megvárta, míg társa is élesíti fegyvereit,
-a studióból a tömeg egytizede sem jutott még ki-
majd egymásnak háttal fordultak, és
tüzeltek.
Negyedik fejezet.
Egymásnak ellentmondó értesülések szerint 480-520 között volt csak a halottak száma.
Egyes források 600 /!/ fölé is teszik ezt a számot.
Pontosan soha nem lehet már megállapítani, mert olyan sokan szöktek be jegy nélkül,
hogy csak becsülni lehet a studióban tartózkodó emberek számát.
A pontos számok meghatározását az is nehezíti, hogy az egyik vliágosító lámpa telibe
találta a "nyereményautót", ami így fel is robbant, ebből kifolyólag az egész
stúdió porigégett.
A ballonkabátos sohasem került elő, valószínüleg benntégett többszáz társával eggyütt.
A TÚLÉLŐ, bár négy golyót is kapott, ráadásul egyet a fejébe, néhány hetes
kórházi ápolás után előzetesben várja az itéletet.
Mint tudjuk ebben az országban nincs halálos ítélet, így valószínű ezt is túléli.
A csatorna, bár a stúdió újraépítése közel egy milliárdba kerül, a legnyereségesebb
évét zárta.
Ötödik fejezet.
A TÚLÉLŐ II. Júliusban indul.
A játékra, állítólag több mint huszonötezeren jelentkeztek.
Vége