1957-ben, amikor megszületett, Bad Schandauban állomásozott
Európa egyik legnagyobb harckocsizó dandárja.
Éppen „háborúztak” amikor megindultak anyja tolófájásai.
Több száz tank dübörgött ki a laktanya kapuján, ami nem volt tőlük még ötszáz méterre sem.
Olyan sarat csináltak a bekötőútra, hogy apja a Wartburgjukkal nem tudott áthajtani a mély kátyúkon tengelytörés nélkül.
Mentőt kellett hívni, de hiába, mert, a mentőautót nem engedte át az orosz tábori csendőrség, így az egyhelyben szirénázott tőlük nem messze…
Az életét saját magának kellett megoldani, megszületett otthon,
a nyakára tekert köldökzsinórral.
A falujuk úgy 20 kilométerre feküdt Drezdától, s amikor gyalogosan
megérkeztek a mentők, kicsit pofozgatták amíg elmúlt a lilasága, aztán távoztak…
Az első kép a retináján egy T34-es tank formájában képződött, amitől rögtön el is állt a sírása.
A kis Carl-Heinz élete a szó legszorosabb értelmében a tankok körül forgott.
Szinte mindennap találkoztak tankokkal, mint a városi gyereknek a villamos, neki a tank volt megszokott.
A fürdőkádjában nem kacsák úszkáltak, hanem műanyag tankok, kisautóira rá sem nézett.
Karácsonyra kapott végre egy pléhből készült tankot, melyre a szó szoros értelmében rávette magát.
Csak percekig tartott, amíg a játékot megfosztotta azoktól a sallangoktól, amiket egy átlag gyerek élvezett volna, lásd villogó lámpák, szirénák és ráragasztott giccses papír fecnik.
Kicsit tovább tartott egy 5 éves gyereknek az ágyúcsőből kirángatni mindenféle szerszám nélkül a világítótestet, de ezt is abszolválta.
Már majdnem teljesen elégedett volt, kezdett tank formátumot ölteni az a pléhdarab, amit apja heroin áron vett a feketepiacon, kivéve azt az igazán lombozó tényt, hogy a legjobb esetben is mályva, de inkább rózsaszínű volt.
Apjának két hétig kellett festegetnie, amíg a gyerek elfogadta a terepszínűre pingált tankot.
8 éves korában, amikor a laktanya őrszeme fényképezőgéppel a kezében előállította, komoly kémkedési ügyet csináltak a gyerek fényképezéséből, épphogy megúszta büntetés nélkül.
A gyerek igen, de az apja nem.
Bevonták a fegyverviselési engedélyét és visszaminősítették hajtónak
azt az embert, aki egész életében vadász volt.
Hiába bizonygatta több tanúval is, hogy a gyerek T A N K BUZI, nem hittek neki.
Az akkori NDK amúgy sem nézte jó szemmel Carl-Heinz von Graf azaz egy nevében is gróf egyszerű létezését sem.
Főleg, ha ez a gyerek ilyen érdeklődést mutat katonai objektumok iránt.
Apja számtalanszor elverte, de akkor sem tett le tankmániájáról…
Minden idejét Drezdában a könyvtárban töltötte, mert akkoriban ez volt az egyetlen fórum, ahol információhoz lehetett jutni tank ügyben.
16 éves korában jelentkezett katonai előképzésre, de elutasították, mert egy volt kizsákmányoló nem lehet katonatiszt.
Ez persze nem zárta ki, hogy 2 év múlva behívják katonának, de politikai tiszt természetesen nem engedte, hogy harckocsizó legyen.
Aknakereső lett az ország másik felén az északi tengeren.
Itt ismerkedett meg Dietmarral , aki ugyan egyáltalán nem érdeklődött a tankok iránt, de hamar rávilágított arra a tényre, hogy ebben az országban Carl-Heinz soha nem lesz panzercommandant.
Miként lehet feloldani ezt a helyzetet?
A megoldás egyszerű: dobbantani kell éspedig nyugatnak!
Dietmart csak egyszerűen a szabad világ vonzotta, nem volt kérdés számára, már régen, hogy, hogy kell csinálni.
Ő ezért mindenki megrökönyödésére direkt ide erre a veszélyes helyre kérte magát.
Akkoriban 3 év volt a katonaság, de már néhány hónap után pontosan tudták, hogyan és miként lehet átjutni az NSZK-ba.
Egész pontosan a MIVEL volt kérdés.
A határ tengerből volt, ráadásul az Északi tengerből, ami sokszor volt viharos és még többször jéghideg…
Néhány kilométer a saját maguk által telepített aknák között még úszva is lehetséges lett volna, ha a víz nemcsak pár fokos lett volna.
Nagyon pontos radarrendszer működött, lehetetlen lett volna csónakkal, vagy bármi fémtárgyat magába foglaló alkalmatossággal átjutni.
A második év vége felé kezdtek idegeskedni: Tényleg haza kell kullogni anélkül, hogy megpróbálhatták volna?
A megoldást a nyár hozta meg és egy Svájci turista.
Egyik nap egy Windsurfos billeget az öbölben.
Jó, jó, de lassú – mondta Dietmar.
A következő nap erős szél volt és a pali mint a motorcsónak siklott a vízen.
Igen! Igen, igen!
A KÉRDÉS már csak az: Honnan lesz nekünk szörfünk?
Szerencsére a svájci jól beszélt németül és készséges is volt.
Kiderült, saját gyártmányú a szörf és szívesen segít, elmondta miből és miként készíthető szörf.
Azonnal neki is álltak volna, ha nem lettek volna katonák, de hát estére vissza kellett menni a laktanyába.
A SZERENCSE a következő szombaton ismét melléjük szegődött Ulrihe személyében, aki a helyi discóban gyakorlatilag letarolta Dietmart.
A 178 centijével és 86 kilójával nem tartozott a légies jelenségek közé.
A feje körülbelül olyan izgató volt, mint helyi lebensmittelsgeschaft bolt kirakata.
De az egyénisége a szó szoros értelmében elragadó volt.
És ezt írd és mond: a harmadik mondat után Dietmar lehúzott zipzárral a disco bejáratától alig húsz méterre találta magát, ahol
a megkérdezése és akarata ellenére kielégítették, eléggé rohammunkában.
Még fel sem ocsúdott, ismét a discóban találta magát, (jól hallhatóan
kongó gerinccel), így már azon sem csodálkozott, hogy Ulriche mint
a VÖLEGÉNYÉT mutatta be Carl Heinznek.
Már a menekülés lehetőségét fontolgatták, amikor kiderült, hogy
Ulriche apja a laktanya hadtáp századosa és ráadásul az öbölben laknak, a tengerparton, ideális helyen a szörfgyártáshoz.
Ilyen szerencsét azért mégsem illik elengedni, még ha kicsit életveszélyes is a nő.
…………………………………………………………………………
2.fejezet
Ettől a naptól kezdve arany életük volt.
Oda mentek és azt csináltak, amit akartak.
Ulriche apja bármit megtett azért, hogy a lányát valaki VÉGRE
feleségül vegye…
Szolgálatot csak azért vállaltak, hogy tudják:
hová telepítik az aknákat a tengeren.
Voltak persze apró problémák, példálul, hogy az egész NDK –ban nem lehetetett epoxi gyantát kapni, ami gyakorlatilag elengedhetetlen a szörf gyártáshoz.
Abban az időben az epoxit a kommunista országok maximum a rakéta építéshez használták…
Ennek beszerzéséhez maga Walter ULBRICHT aláírása kellett volna , ami azért mégiscsak feltűnő lett volna.
Etilén gyantát viszont tonnaszám rendeltek.
Az első három próbálkozás 40 kilósra sikeredett, ami minimum a duplája egy szörf súlyának.
Nem baj, ezeket is pillanatok alatt eladták, az NDK-ban tejet is relatív nehezen lehetett vásárolni, nemhogy szörföt!!!
További „ apróságok”, például, hogy egyetlen fém alkatrész sem volt a szörfökben , / a radarok miatt/
minden fekete gumival volt megoldva, fel sem tüntek.
Senki sem gondolkozott el azon, miért fekete a vitorla?
Első próbák rögtön rávilágítottak arra a tényre, hogy éjszaka, két szörffel lehetetlen egy „csapatban” átszörfözni a határon.
Ahhoz, hogy haladjanak szél kell,/ max egy óra alatt át kell jutni a határsávon/
ha pedig szél van hullámok is vannak, ami kizárja a látótávolság betartását.
Ennek a ténynek a felismerése teljes szellemi összeomláshoz vezetetett.
Hetekig teljesen részegek voltak, egész addig, amíg meg nem látták életük első tandem biciglijét!
Ők pedig :Felfedezték a teljesen elzárt NDK-ban a tandem szörföt!
…………………………………………………………………………
1978 március 27-én este nyolckor ömleni kezdett a hó.
Erős nyugati szél volt, ideális irányú, relatív ritka, kevés hullámmal.
Karl- Heinz kétszer is elesett, amikor a szörföt feltették szerencsétlen Trabant csupasz tetejére.
Sietniük kellett: Urliche április 2.-ára tűzte ki az esküvőt.
Addig mindenképpen le akartak lépni.
Karl-Heinz számára is találtak „feleség jelöltet” Susanna személyében.
A negyven kilós szépség skorpió csillagjegyben született és mindenképpen gyereket akart.
Karl-Heiz próbálkozott azzal , hogy ő tulajdonképpen buzi, de nem sok eredménnyel.
Susi érvei hatottak: megvonják a segítők hadát, akik szörfépítésben
elengedhetetlenek, szoros szolgálat, esetleg egyenesen fogda és egyéb kellemes meglepetések, amelyek teljesen kizárják a szabad ki-be járást a laktanyában.
Karl-Heinz egyszer csak egy ágyban találta magát, félreérthetetlen körülmények között.
Susi kemény volt, fél perc sem volt az aktus, ügyelt arra, hogy egy csepp sem vesszen kárba, majd elégedetten szuszogni kezdett.
………………………………………………………………………
Karl-Heinz-nek több se kellett, félórán belül dörömbölt Dietmar ablakán, és lakonikusan közölte: -megyünk.
-mikor? –kérdezte Dietmar, de nem volt szükséges válaszolni….
………………………………………………………………………….
Négy órát szörföztek nyugatnak.
Sikeresen keresztül haladtak a saját maguk által gondosan felszedett
aknazáron és csak nyomták, hullámra fel, hullámról le.
Már minden befagyott rajtuk és alattuk, a vitorla ropogott a ráfagyott
jégtől, amikor végre fényt láttak a parton .
A partraszállás nem volt valami fényes, mondhatni majdnem megfulladtak.
Egy óriási hullám egy sziklához csapta őket, így gyakorlatilag minden összetört és a hullámok martaléka lett.
Annyi erejük maradt, hogy bekopogtak az első házba, majd összeestek.
………………………………………………………………………….
…………………………………………………………………………
3.fejezet
Megint szerencséjük volt, ha nem ájulnak el, valószínüleg agyonverték volna öket.
A ház tulajdonosát igazán riasztó látvány fogadta:
Két fekete „ördögnek” öltözött férfi / gumibelsőből varrott kezeslábasban, fekete sapkában , feketére fújt gumikesztyűben / állt hajnali 3 –kor az ajtaja előtt…
Az egyikük ráadásul egy fekete farúddal a kezében /ami egyszerüen a kezéhez fagyott/ nem volt igazán megnyugtató látvány..
Aztán Dietmar, amikor meggyőződött róla, hogy jó helyen járnak
egész lassan, mint a lassított felvétel eldőlt.
Majd ezután Karl-Heinz is beledőlt a tíz centis hóba,
Heinrich Müller gazda leengedte a moslékkeverőfát és megvizsgálta a testeket.
Bár egyikük sem bizonyult ördögnek a biztonság kedvéért azért kihívta
a mentők mellé a tűzoltókat és a rendőrséget is.
…………………………………………………………………………
Természetesen a titkos szolgálat is kiszállt.
Egy hét kellett, míg megbizonyosodtak: a fiúk nem hazudnak.
A katona könyvek, az aknazárról készített készített pontos térkép,
valamint a T-34-es szakmai leírása győzött..
/Bár amikor Karl-Heinz büszkén elővette a dokumentumot, és az „csak”14 oldalasra sikeredett, a nyomozó egy félmosoly kiséretében
elment, majd egy 460 oldalas aktával visszatért.
-Mi sem vagyunk azért teljesen hülyék…-mondta és közben mosolygott./
…………………………………………………………………….
Egy hét múlva a nyugati sajtó sztárjai lettek..
NDK-ÁS SZÖRFÖSÖK!!!!
ESCAPE WITH A SELFSMADE SURF TO GERMANY
SAJÁTMAGUK VARRTA SZÖRFRUHÁBAN
AZ AKNAZÁRON KERESZTÜL
és egyéb címek…
…………………………………………………………………..
4.fejezet
Természetesen senki nem várhatta, hogy azonnal igazán bizalmi
pozicióba kerüljenek.
Dietmar egy utazási irodához került .
Az Ő igazi álma a szabad élet, az utazás volt.
Ha már kitanult mindent az lesz a feladata , hogy az utazási irodának feltérképezze a szállodákat .
Karl-Heinz álma is csak félig valósult meg.
Ő a Historische Museum új részlegéhez került.
Egy kicsit sérült Tigris tank fejújításával egy új részleg épült.
Az egész épület rendkívül érdekes elképzelés alapján egy dombra került, melynek szinte koronája maga a tank.
A tankok királya a nevében is az: Königstiger hívták, míg
egy páncélököllel rá nem lőttek.
Bár egy ilyen tanknak egy akna, vagy páncélököl meg sem kottyan, mégis olyan szerencsétlenül sérült meg a lövegtornya, hogy sokáig nem tudták, mit tegyenek vele.
Ha használhatóvá akarják tenni, a javítás majdnem többe került volna, mint a tank, így a lövegtornyán egy lyukkal, viszont használhatatlan.
A múzeum igazgatójának támadt egy ötlete:
Vágjuk egy kicsit jobban szét a tankot, így jól látható mi van belül,
tegyünk rá egy nagy üvegkupolát és máris egy új kiállítási darabunk van.
Itt került Karl-Heinz a képbe.
Ki ugyan nem mondták, de mindenki tudta, ennyi idő alatt nem kerülhet Bundeswehr-be, de mint tankszakértő , kiválóan alkalmazható.
Így hát Karl-Heinz álma félig megvalósult:
Konigstiger-ben már annyit ülhetett, amennyit akart, de nem vezethette.
…………………………………………………………………..
5.fejezet
1978 áprilisában azonban felgyorsultak az események.
Ulriche jelenkezett az NDK titkos szolgálatánál.
Felajánlotta, hogy ha segítenek neki, likvidálja volt vőlegényét és bónusznak annak barátját.
Közölték vele, hogy ilyen primitív módszerrel nem tud az NDK-ból disszidálni, de amikor látták, hogy komolyan gondolja, egyezséget kötöttek vele.
-Rendben van- mondták , de ha mégis beválna a gyanúnk, édesapja
csúnya balesetet fog szenvedni!
Kiképzés egyszerű és gyors volt.
Csak meg kellett tanulnia buszt vezetni.
……………………………………………………………………….
1978. április 29.
Ulriche Schweigelbaum Bettina Schmieder néven belép az NSZK területére.
1978. április 30. 20. 30 perc
Dietmar frissen szerzett barátnőjével kilép a Blauen Wirt söröző
kapuján.
Néhány perccel később Knapp gasse-ban egy 12-es busz száguld velük szembe, úgyhogy szinte a tükreivel karcolja kétoldalt a falat, így esélyt sem hagyva a menekülésre.
A gázolás után fékezés nélkül tovább hajt.
A lopott buszt néhány kilométerrel arrébb újlenyomat és egyéb nyom nélkül megtalálja a rendörség.
Nem sokkal később a rendőrség értesíti Karl-Henzet barátja haláláról.
Karl-Heinzet a hír erősen sokkolja, így meg sem hallja a rendőr figyelmeztetését, hogy szívesen védelmet biztosítanának számára ,
ha befáradna a rendőrségre…
Mielőtt a nyomozó folytathatná, miszerint egyértelműen STASI
által végrehajtott gyilkosságról van szó, leteszi a telefont és gyalogosan elindul egyetlen megmaradt barátja a Tigris felé…
…………………………………………………………………..
6. fejezet
Tanult és mindenki által tisztelt francia hadvezérünk azt mondta :
Keresd a NŐT! /chercher la femme/
De a mi történetünkben csak indikátor lehetett.
A MI történtünket a pénzéhség robbantja be a szó legszorosabb értelmében.
…………………………………………………………………..
A Tigris még a háború óta leponyvázva senkitől sem háborgatva állt tele éles lőszerrel.
Természetesen nem maradhatott tűzképes ezért a Tigrist múzeumképessé tette egy tűzszerész csapat.
Egyenként szétszedték az összes lőszert, kiszedték a töltény magját,
majd kiöntötték a hüvelyből az ferri-ammonium-citrátot egy vödörbe.
Ez az anyag a szabad levegőn egyáltalán nem veszélyes, sőt
nehezen meggyújtható, ellentétben ha egy réz hüvelybe tesszük
és egy gyutaccsal gyújtjuk be.
Ám ekkor a puskapornál 12-szer vadabbul robban, és pontosan
ezért használják a tüzérségnél...
Az tűzszerészek visszahelyezték a lövedék magját az rézhüvely esztergált hornyába, majd unott arccal arrébb rugdosták a ferri-ammonium-citrátotos vödröt, mint innentől kezdve haszontalan dolgot.
Nem úgy Thorsten Kümmert a takarító.
Ő már az előző héten fantasztikus felfedezést tett.
Ilyen töltény hüvelyeket ÜRESEN minden bazárban lehetett használtan vásárolni.
Simán ki lehet cserélni, hisz ő a takarító!
Ha a tűzszerészek képesek szétszedni, ö is képes összerakni!!
A fekete piacon 42 db ÉLES tüzérségi, Königstiger lőszer pedig egy
VAGYONT ér!!!
……………………………………………………………………..
1978. április 30. 20. 30 perc
Thorsten Kümmert éppen végez az utolsó lövedék összerakásával.
Brutálisan kemény meló volt.
42 db lőszer szétszerelése, ferri-ammonium-citrátottal való PONTOS feltöltése és összeszerelése két és félóra alatt egy szakasz katonának is
kemény munka lett volna.
Ha túl sok robbanószert tölt a hüvelybe, még az ágyúcsőben felrobban a lövedék, ha túl keveset, nem működik a lövedék.
Egyelőre nem talált jobb rejtekhelyet a lövedékeknek mint az eredeti helyükön, vagyis a tank belső tárolóiban.
Thorstent hajtotta a várható vagyon, tehát dolgozott, mint a kisangyal.
Mindeközben még egy dologra lett figyelmes:
A Tigris 400 liter 30 éves gázolajat rejt a tartályaiban.
Ezt csak le kell szívni húsz darab marmon kannába.
Thorsten német, tehát tervet készít:
A leggazgaságosabb úgy csinálni:
a majdnem 15 kilós lövedékkel felmászni a tank oldalán becipelni
a lövegtornyon keresztül, elhelyezni a tárolóban, majd lefelé lehozni gázolajjal teli tartályt.
Úgy számolta, még egy jó óra és kész.
Akkor pedig gazdag ember…
1978. április 30. 20. 30 perc
Karl-Heinz Graf nekidőlt a villanyoszlopnak.
Nagyon be volt rúgva.
Egy félig üres konyakos üveg lógott a kezében.
Állt az utcán és úgy látta, mintha fények mozognának a múzeumban.
Nehezére esett felemelni a fejét, ezért várt egy kicsit és újra próbálta.
-Á, csak képzelődöm- morogta.
1978. április 30. 20. 43 perc
Karl-Heinz Graf erőt vett magán és eljutott a bejártig.
Hosszasan matatott a záron, nem sikerült kinyitni és nem jött rá,
miért nem akart a zár engedelmeskedni: mert NYITVA volt!
A problémát a gravitáció oldotta meg:
Rátámaszkodott a kilincsre.
Az ajtó kinyílt.
-Na, Endlich!- kurjantotta.
Ez volt a végszó Thorsten Kümmertnek.
Eddig észre sem vette, hogy valaki be akar jönni, annyira el volt foglalva…
Thorsten utolsó pillanatban lépett félre főnöke útjából.
Karl-Heinz ment, mint imádott gépezete, nem nézett semerre.
Felpattant a Tigris oldalára, majd tovább a lövegtorony tetejére.
Ő volt az egyetlen, aki a nem azt a két méteres lyukat használta
a lövegtorony oldalán, hanem mint igazi páncélos tiszt, bemászott a lövegtorony tetején.
Szerintem ne fordítsuk le pontosan, mit gondolt magában Thorsten…
Azt hiszem, az sem nyomdaképes, amit rövid bújócskázás után az utcára kerülve mondott.
Talán, mégis jól ki tudnánk fejezni a hangulatát, ha eláruljuk, hogy
a szófordulatok között többször is megjelent az NDK-s tankbuzi,
mint nem túl dicsőítő kifejezés….
A, mit hova tegyen és kivel, valamint, miként, hogyan éljen szexuális életet című ajánlóműsor sem teljesen szalonképes…
Mindenesetre az Opel gyár tervezőinek gondos munkáját minősíti,
hogy amikor a kocsijának az ajtaját „becsukta”, az mindenestre nem szakadt ki tőből…
1978. április 30. 20. 43 perc
Az NDK követségen már másodszor ittak az imperialisták felett
aratott fényes győzelemre.
Ulriche alias Bettina a második pohár pezsgőt öntötte a mellette
álló pálmafára.
Később kiment hányni, majd egyszerűen zokogni, de ez sem tette teljesen boldoggá.
1978. április 30. 20. 47 perc
Karl-Heinz /von/ Graf panzerkommandant elfoglalja a parancsnoki
ülőhelyet és felkapcsolja az éjszakai belsővilágítást.
Egy harckocsit azért hívnak páncélosnak, mert több helyen akár 40 cm páncélborítás takarja a benne ülőket.
Többféle lehetőség is adódik, hogy miként lehet kilátni:
/most természetesen tekintsünk el a jelen esetben a lövegtornyon éktelenkedő kb 2 méteres lyuktól../
az egyik, hogy kidugjuk a fejünket a bejárati nyílásokon.
Ez „harci körülmények” /mint például a mostani/ szóba sem jöhet, tehát Karl-Heinz is az előtte zölden világító kijelző nézi.
Ha a parancsnok nem segg részeg relatív gyorsan felismeri a kijelző
adatait.
Karl-Heinznek legalább 5 percre volt szüksége, amíg rájött, hogy
az alatta elterülő Entenfüsse strasse-t látja.
Az utca a négy beton „kacsalábon” álló 22 emeletes házról kapta a nevét.
Karl-Heinz nagyot húzott az üvegből, majd leszólt a löveg kezelőnek :
-Tölts !!- majd böfögött.
Mint várható volt, túl nagy mozgás nem volt észlelhető a töltőkezelő
helye felöl.
-Tölts !!- üvöltötte – mert agyonlőlek, mint egy kutyát!
A töltőkezelő úgy látszik nem volt egy ijedős típus, mert nem töltött.
Karl-Heinz a derékszíja körül tapogatózva leugrott a toronyból
és belemeresztette a szemét a félhomályba: meglógtál te szemét?
Megpróbálta a konyakosüveget pisztolyként használni, de ez sem ijesztett meg senkit…
Sírva leült a töltőkezelő helyére és a tárolóból elővett egy lövedéket.
Szabályszerűen belökte a helyére és rácsapta a závárzatot.
Jól esett neki a sírás.
Mindenki elhagyta, csak ez a derék kiherélt páncélos nem…
Megsimogatta a rudat amelyen vissza kellett mászni a toronyba.
1978. április 30. 20. 57 perc
Thorsten megérkezik a Drei Enten sörözőhöz.
Ismét teszteli az Opel gyár mérnökeit.
1978. április 30. 20. 57 perc
Karl-Heinz beállítja lőelemeket.
A négy ház közül a bal oldali lábára céloz…
Meghúzza az elsütő billentyűt.
Egy halk kattanás hallatszik, ahogy a závárzat kakasa ráüt a gyutacsra.
-Bummm- mondja csak maga elé.
Újabb korty következik a konyakos üvegből…
A panzerkommandant kinyitja torony nyílást és körülnéz.
Minden olyan békés.
Elhajítja az üveget és visszaül a parancsnoki ülésbe.
Eszébe jut, hogy ezzel a lőbeállítással a százötven méter szint különbség miatt a ház közepébe „lőttünk”.
Ezért újra állítja a lőelemeket, előtolást ad így pontosan a ház lábát lehet kilőni…
-Tűzzz!!!- ordítja és megrántja az elsütő billentyűt.
………………………………………………………………………..
8. fejezet
1978. április 30. 21. 03 perc
Amikor Thorsten egy egyre közeledő sivítást hallott, még átfutott
az agyán: ilyen hangja lehet egy tüzérségi lövedéknek…
A két dörrenést / mármint a Tigris ágyúját és a becsapódás robaját/
egyszerre hallotta volna, HA nem ég ki előbb a dobhártyája.
De hát a fizika törvényi kegyetlenek, a hang sokkal lassabban
terjed mint a tüzérségi lövedék, a fényről meg ne is beszéljünk…
1978. április 30. 21. 03 perc
Az első „lövés” Thorsten hibája miat hiusult meg…
De másodszorra!!
A zárszerkezet pontosan a gyutacs közepére ütött.
Karl-Heinznek nem volt ideje meglepődni.
A löveg hátrasiklásakor beverte a fejét, hogy elájult.
/hiába nem számította arra, hogy valami barom visszaélesíti a lövedékeket./
Talán jobb is így….
Nem hallotta hogyan gyullad be a közben kifolyt gázolaj.
Nem hallotta a robbanást sem amit az első
/ gondosan a Tigris hátoldalához sorba rakott/
tüzérségi lövedék felrobbanása okozott…
Nem hallotta a többi 34 lövedék felrobbanását sem, egyrészt mert
valószínűleg addigra már köddé vagy gázformátumúvá vált…
1978. április 30. 21. 04 perc
A Tigris meg szűnt létezni.
A domb is ahol eddig állt.
1978. április 30. 21. 05 perc
Az első lábas ház szinte azonnal összerogyott.
A sors ironiája , hogy jobbra dőlt el…
Tudni illik a többi 3 lábas ház felé…
A dominó elv azonnal érvényesült.
Történetesen az NDK nagykövetség a legszélső ház földszintjén
székelt.
Bár Bettina, vagy nevezzük Ulrichének, nem székelt ebben az időintervallumban, hanem hányt, de ez nem von semmit abból a tényből,
hogy a leomló beton darabok könnyen okoznak halálos sérüléseket…
……………………………………………………………………..
10. fejezet.
A bulvár sajtó persze próbálkozott azzal , hogy Karl-Heinz tulajdonképpen bosszút állt az NDK követségen Dietmar halála miatt, csak elsőre nem a jobb , hanem a bal oldali épületet lőtte ki…
De ezeket a hangokat hamar elhallgattatták…
…………………………………………………………………
1979.február 4-én megszületett Susanne gyermeke.
A fiú egészséges és rettenetesen érdeklődik a tankok iránt.
………………………………………………………………………..
2009. március 4.-e.
Karl Baumfeld /anyja neve Susanne Rotter/
vizsgálja újra a 40 évre titkosított vizsgálati
anyagokat.
Már most érdekes újság cikkek röppentek fel a sajtóban…
Talán majd a „tankbuzinak” sikerül megoldani a rejtélyt…
Epilógus
Karl-Heinz reggel óta ült a felhő szélén, s csak a lábát lógázta.
Olyan embernek, aki szörfös, elég idegesítő, ha valaki más szörfösnek vallja magát, de amikor jó szél fúj, ül a felhő szélén és a lábát lógázza…
Itt FENNT ritkán fúj a szél, mert a nagy többség utálja, és itt
Demokratikus diktatúra van.
Ha a többség nem kér szelet, csak akkor fújhat, amikor az egészségügyi határérték miatt muszáj, hogy fújjon…
Szegény Karl-Heinz, amikor ide kerültünk, akkor vágott ilyen aggódó képet.
Belátom, ő sokkal kevésbé tudhatta, mi történt vele, mert egyszer csak felrobbant, nálam ez elég egyértelmű volt.
Relatív ritka az az ember, aki egy busszal való frontális ütközést élve kibír…
Képzeld el: szállsz FEL felé és minden további bejelentés nélkül, hirtelen az egyik felhőn egy fa KAPU jelenik meg, irdatlan csengővel felszerelve. /tudod, minden úgy néz ki, mint a karikatúrákon…/
Ráadásul, Thorsten tiszta erőből rázza ezt csengőt.
Ha lehet mindezt fokozni, hátra nézel, hosszú és tömött sorokban
1407-en repülnek utánad, láthatólag mindannyian azonos céllal…
A CÉL talán kicsit morbid kifejezés, mert a tudat, hogy HALOTT vagy magában is ijesztő…
…………………………………………………………………………
Karl-Heinz tőlem tudta meg, hogy valójában, mi történt: ha töredék részben is, de felelős ennek a sok embernek a haláláért.
Én pedig akkor tudtam meg, mi történt velem, amikor megláttam a sorban Ulrichét…
Az IGAZSÁG- ért aggódók kedvéért mondom el, hogy sem Thorsten, sem Ulriche nem kapott VISUM- ot…
Ez itt FENT ez csak egy pici kis felhőcske, egy kitűző, de nélküle nem jöhetsz BE…
Pedig a kis felhőcske, könnyen átalakítható ruhává, szörffé, vagy amit
a szemed kíván…
Egyszóval, az aggódó arc tehát jogos volt, és
most is jogos.
……………………………………………………………………..
LENT, Karl Baumfeld, Karl-Heinz fia, a levéltárban ült és éppen
a korabeli újságokat olvasta.
Most döbbent rá, hogy kinek a fia is ő…
Susanna nem esett kétségbe, amikor értesült a disszidálásukról.
Még aznap gondoskodott a helyettesítésről…
Évtizedeken keresztül nem közölte fiával, ki az igazi apja.
Érdekes módon Susanna is buszbalesetet szenvedett, bár kevés az esély arra, ezt is a STASI követte volna el.
/arra nagyobb az esély, hogy valaki a busz elé lökte, de ez nem több mint fikció/
Karl szemben ült a újságbeli képmásával…
Karl-Heinz és Dietmar diadalmenetéről cikkeztek 1978-ban, de
Karl először azt hitte, a saját képét látja az újságban.
Nem volt hülyegyerek, azonnal kapcsolt.
…………………………………………………………………………
Most nem csak azt tudta meg, ki volt az igazi apja, hanem egy érdekes
felfedezést is tett.
A könnyei nagyítóként szolgáltak…
A lábasházakról és a múzeumról készült felvételeken feltűnt neki egy
szűrke Opel.
Az Opel ugyanazon a helyen állt a lábasházak felújításáról készült felvételeken is !!!
Furcsa érzése támadt…
Ennek az autónak a gazdája talán a múzeumban dolgozott és a robbanásnál meghalt.
Karl nem tudta, honnan tudja, de érezte, hogy utána kell nézni ennek az autónak.
A rendőrségtől megtudta, sejtései igaznak bizonyultak!
Az autó tulajdonosa Thorsten Kümmert.
A rendőrtől érdekes történetet hallott.
Az autó 2 és fél évig állt ugyanazon a helyen…
Elképesztő, de, valaki ellopta a rendszámát és mivel személyautó nem állhatott közterületen rendszám nélkül, ekkor vontatta el a rendőrség.
A dolog igazi érdekessége: amikor a rendőrség be akarta hajtani a szállítási díjat kiderűlt , a tulaj halott.
Az ügyintéző az autót emberségből nagyanyja házához vontattatta, s mikor kiderült, hogy üres a garázs egy jószívű rendőr még be is állt vele a garázsba.
A rendőr nevetett
-Lehet, hogy még mindig ott áll az autó a garázsban, mert Ilke Kümmertnek nincs jogosítványa, s egyébként is 96 éves…
………………………………………………………………………….
Thorsten Kümmert 43 éves IGAZÁN megkímélt állapotú
Opelja VALÓBAN ott állt a garázsban…
A csomagtartója magáért beszélt…
Nemcsak egy vödör ferri-ammonium-citrátot találtak benne, hanem egy tüzérségi lövedéket is…
Rövid vizsgálat után kiderült, hogy ÉLES…
Természetesen az újraélesítés nyomait egy óvodás is észrevette volna,
nem egy tankszakértő….
Rövid időn belül nem volt ezen a szálon egyetlen bog sem.
………………………………………………………………………..
Karl-Heinz arca felderült, mehettünk volna szörfözni, de a szél időközben elállt…
Hiába itt FENT sem minden olyan egyszerű…
…………………………………………………………………………
IN MEMORIAN
KARL-HEINZ VON GRAF ÉS DIETMAR BRENNER